Ma kezdődik a második Magyar Színházfesztivál Brassóban
Helyi fellépők előadásával kezdődik Brassóban a második Magyar Színházfesztivál rendezvénysorozat.
Ma délután 5 órától a Patria teremben az Áprily Lajos Főgimnázium Grimasz nevű diákszínjátszócsoportja bemutatja John Whiting Nincs miért című előadását. Ezt követően este fél héttől a Drámai Színház protokolltermében fényképkiállítás nyílik a tavalyi színházfesztivál alkalmával megszervezett fotópályázat nyerteseinek alkotásaiból.
Este 7 órától pedig a Drámai Színházban a salgótajáni Zente Ferenc Színház tarsulata bemutatja Görgey Gábor Komámasszony, hol a stukker? című vígjátékát. A Drámai Színház nagyszínpadán a fesztivál négy napján csupa olyan produkció tekinthető meg, amely egy-egy kortárs drámaíró szövegén alapul és a közelmúlt társadalmi-politikai valóságát jeleníti meg. Érdemes a kísérőrendezvényekre is ellátogatni, ezek mind szorosan kötődnek a színház világához és segítenek részletes képet alkotni erről a mágikus világról. Jegyeket az előadásokra a helyszínen is lehet vásárolni.