Ma hitelesíti az amerikai kongresszus Donald Trump győzelmét
Ma kerül sor az amerikai kongresszus együttes ülésére, amelyen Donald Trump győzelmét fogják hitelesíteni.
A választói szavazatok összeszámlálását célzó együttes ülés várhatóan jóval kevésbé lesz viharos, mint a négy évvel ezelőtti hitelesítés, amelyet Donald Trump akkori elnök támogatóinak erőszakos csőcseléke zavart meg, akik megpróbálták megállítani a szavazatszámlálást és megdönteni a választási eredményt, amelyet a demokrata Joe Bidennel szemben elveszített.
Ezúttal Trump visszatér hivatalába, miután megnyerte a 2024-es választást, amely Joe Biden demokrata jelölttel kezdődött, és Kamala Harris alelnökkel végződött. Utóbbi fog elnökölni a saját választási vereségének igazolásán, ugyanúgy ahogyan azt Trump alelnöke, Mike Pence tette a 2021. január 6-i erőszakos cselekmények során.
Az általában rutinszerű, négyévente január 6-án tartandó közös kongresszusi ülés az elnökválasztás megerősítésének utolsó állomása, miután az elektori kollégium decemberben hivatalosan is nevesíti a győztest.
Donald Trumppal kapcsolatos hír, hogy múlt héten január 10-re időzítette egy bíró az ítélethirdetést a hallgatási pénzek miatt indított bűnperben.
Ugyan az esküdtszék már tavaly májusban bűnösnek mondta ki Trumpot a hallagatási pénzek ügyében zajló per mind a 34 vádpontjában, azonban az ítélethirdetésre azóta is várni kellett. Sokan úgy gondolták, hogy Trump megválasztását követően a lezárt ügyek közé kerül a dolog. A döntés bejelentésével egyidőben a bíró azt is jelezte, hogy az ítélet nem lesz börtönbüntetés. Mindettől függetlenül így is Donald Trump lesz az Amerikai Egyesült Államok első olyan elnöke, aki elítélt bűnözőként ül be az Ovális Irodába.
Forrás: Digi24/MTI