Ma este adják át az UNITER-díjakat
A romániai színházi szakma legrangosabb eseményének a nagyváradi Regina Maria Színház Nagyterme ad otthont, itt osztják ki a művészeknek az elmúlt évre szóló díjakat, kitüntetéseket. On-line szavazással is lehetett támogatni a jelölteket, akik között a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészei is szerepelnek. A jelenlegi állás szerint a közönségszavazás élén B. Fülöp Erzsébet áll, akit A nyugalom című előadásban nyújtott alakításáért jelöltek a legjobb női főszereplőnek járó díjra. A legjobb rendezés díjára jelölt Radu Afrim is vezet a legtöbb szavazatot begyűjtött jelöltek között A nyugalom című előadással. Listavezető a legtöbb közönségszavazattal a legjobb előadás díjára jelölt produkció, Bartis Attila: A nyugalom című darabjából készült előadás is. A zsűri a ma esti gálán hozza nyilvánosságra döntését. Az eseményt élőben közvetíti a Román Televízió 1-es csatornája ma este 9 órától.