Ma döntés születhet a készenléti állapot meghosszabbításáról
Augusztus 16-tól kezdődően újabb egy hónappal hosszabbíthatja meg ma a kabinet a készenléti állapotot.
A kormányülés napirenden szereplő tervezete a járvány-megelőző intézkedésekre is vonatkozik. Szintén ma dönthet a kormány a második költségvetés-kiegészítésről. A tervezet értelmében, a költségvetési hiányt a bruttó nemzeti össztermék 6,7%-áról 8,6%-ra módosítanák. Ennek oka egyfelől a bevételkiesés, másfelől a költségek növekedése, Mindkettőnek oka a világjárvány okozta helyzet. Florin Câţu pénzügyminiszter elmondta: a tervezetben befektetésekre és az önkormányzatoknak szánt összegeket is elkülönítenek. Továbbá, pénzhez jutnának a fontos területekkel foglalkozó minisztériumok: az oktatásügy, a szállításügy és az egészségügy – ez utóbbi 5 milliárd lejt kaphat. A munkaügyi tárca keretét 9 és fél milliárd lejjel egészítenék ki.
A Pénzügyminisztérium javaslata szerint a nyugdíjpont értéke szeptember elsejétől 14%-al növekedne. Ez a költségvetés-kiegészítésre vonatkozó tervezet szerint azt jelentené, hogy a jelenlegi 1265 lejről 1442 lejre emelkedik majd a nyugdíj. Ugyanakkor 7O4 lejről 8OO lejre növelnék a szociális nyugdíjak összegét – ez szintén 14%-os növekedést jelent majd. Eredetileg, az érvényben levő munkatörvény alapján, szeptember elsejétől 4O%-al kellett volna növekedjenek a nyugdíjak, de a kormány a koronavírus járvány okozta gazdsági nehezségekre hivatkozva eszközölt változásokat.
Forrás: RRA