Lezuhant egy hadifoglyokat szállító orosz repülőgép
Lezuhant egy orosz Iljusin-76-os katonai szállító repülőgép, a fedélzetén 65 ukrán hadifogollyal, valamint hatfőnyi személyzettel és 3 fogolykísérővel az oroszországi Belgorod régióban – közölte ma az orosz védelmi minisztérium.
A tárca szerint a hadifoglyokat fogolycserére szállították. Vjacseszlav Gladkov, Belgorod megye kormányzója közölte, hogy mind a 74 ember, aki a repülőn tartózkodott, életét vesztette. Az Il-76-os Jablonovo községtől mintegy öt-hat kilométerre zuhant le. A földön személyi sérülés nem történt – számolt be az MTI. A TASZSZ hírügynökség szerint a repülőgép lezuhanásának helyszínére mentőegységek érkeztek, a történtek okának megállapítására az orosz légierő vizsgálatot indított.
Andrej Kartapolov, az orosz parlament alsóháza védelmi bizottságának elnöke azt hangoztatta, hogy három nyugati gyártmányú rakéta találta el a repülőpépet, de a szakértőknek még meg kell állapítaniuk, hogy ezek amerikai Patriotok vagy német gyártmányú IRIS-T típusúak voltak. Kartapolov elmondta, hogy a lelőtt repülőgép mögött haladt egy másik Il-76-os is, a fedélzetén további mintegy 80 ukrán hadifogollyal, de azt a gépet sikerült visszafordítani.
Forrás: MTI