A fővárosba viszik kihallgatásra Antal Árpádot
Házkutatást tart a korrupcióellenes ügyészség a Sepsiszentgyörgyi Polgármesteri Hivatalnál. Az ügyészek lezárták Antal Árpád polgármester irodáját.
A vádhatóság közleménye értelmében összesen 13 helyszínen zajlanak házkutatások az ügyben, Bukarestben, valamint Kovászna és Brassó megyében, 2010 és 2014 között elkövetett, feltételezhetően korrupciós ügyletek miatt, amelyekkel egymillió eurós kárt okoztak az államnak. Antal Árpád polgármester Kovács Zsolt sespsiszentgyörgyi tudósítónknak nyilatkozva elmondta, hogy az Európai Fejlesztési Bankkal kötött hitelszerződést vizsgálja a Korrupcióellenes Ügyészség, a Számvevőszék feljelentése alapján. Az elöljáró szerint az utcák és a közvilágítás felújítására vonatkozó hitelszerződést két évvel ezelőtt hitelt nyújtó pénzintézet is átvizsgálta, és rendben találta. Antal Árpád úgy véli, a Számvevőszék hibásan értelmezi a dokumentumot. Mint mondta, ma reggel az ő lakásán kezdték a házkutatásokat, és kihallgatásra viszik a fővárosba.