Leváltották tisztségéből Makkai Gergelyt
Leváltották tisztségéből a Marosvásárhelyi alpolgármestert.
A helyi önkormányzati testület 17 szavazattal hagyta jóvá azt az RMDSZ által benyújtott tervezetet, amely Makkai Gergely tisztségből való felmentését célozta. A szavazás előtti felszólalásában Makkai Gergely kemény szavakkal illette az RMDSZ frakció vezetőjét, Csíki Zsolt tanácsost illetve a megyei RMDSZ vezetését. Közölte, tiszta a lelkiismerete, a Szent Bibliára esküszik, hogy semmi törvénytelenséget nem követett el. Beszéde végén az alpolgármester közölte, az irodájában várja meg a szavazás eredményét. A testület végül Makkai Gergely leváltásáról döntött.
A liberális párt tanácsosai bejelentették, hogy ők nem vesznek részt a szavazáson. A szavazást a tanácsteremben követő Kovács Levente, az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke, a Székelyhon érdeklődésére elmondta, még nem született döntés arról, hogy lesz-e új alpolgármester vagy sem. Makkai Gergelyt két éve választották meg alpolgármesterré, Sergiu Papuc szociáldemokrata alpolgármesterrel együtt, aki most egyedül fogja betölteni a tisztséget.
Marosvásárhelyi Rádió