• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9749 RON
  • USD4.8373 RON
  • GBP5.9967 RON
  • HUF1.1992 RON
Fotó: Maszol

Lemázolták a magyar feliratot Maroshévízen

Ismeretlenek lemázolták Maroshévíz kétnyelvű helységnévtáblájának magyar feliratát – adja hírül a Maszol.ro

Bodor Attila Béla, az RMDSZ maroshévízi szervezetének elnöke elmondta, hogy többéves huzavona után sikerült tavaly ősszel kihelyezni ezeket a táblákat, és máris megrongálták. Többen gyermekek vandálkodására gyanakodnak, az RMDSZ-es tanácsos szerint azonban biztos, hogy felnőtt személy a tettes, hiszen a város kijáratai közötti távolságot nem tudta volna autó nélkül olyan rövid idő alatt megtenni, mint amilyen gyorsan megjelent a festék a táblákon.

Tájékoztatása szerint az ügyben a helyi rendőrség már vizsgálódik, amelyet azonban megnehezít az, hogy egyik tábla közelében sem helyeztek ki térfigyelő kamerákat, holott az igényt többször is megfogalmazták a helyi tanácsüléseken. Bodor Attila Béla hozzátette, hogy a következő lépésük az lesz, hogy kapcsolatba lépnek a Hargita Megyei Prefektusi Hivatallal is, akiktől határozott fellépést és segítséget várnak.


március 30, 2017