Lelki beteg lehetett a müncheni ámokfutó
A müncheni lövöldözés elkövetője valószínűleg már egy éve tervezte a vérengzést, és megfogalmazott egy kiáltványt is – közölték ma a nyomozás vezetői a bajor tartományi fővárosban.
A 18 éves német-iráni kettős állampolgár tavaly felkereste a 15 halálos áldozatot követelő winnendeni ámokfutás helyszínét, és ezután kezdhetett hozzá a vérengzés kiterveléséhez – hangzott el a sajtótájékoztatón. Az elkövető számítógépén találtak egy kiáltványt, a szöveg elemzése még nem ért véget.
A nyomozás első megállapításai szerint ámokfutó volt, tettének nincsenek politikai vonatkozásai. Valószínűleg lelki beteg volt, és beilleszkedési gondjai voltak az iskolában.
Egyelőre nem tudni, hogy miért éppen München északi részén, az Olympia bevásárlóközponttal szemben lévő gyorsétteremben kezdett lövöldözni, de az biztosnak tűnik, hogy áldozatait nem célzottan választotta ki. Az elkövető 9 embert lőtt agyon, többnyire kiskorúakat, köztük egy 15 éves magyar fiút. A lövöldözés után végzett magával.
A sebesültek közül hárman továbbra is életveszélyben vannak – közölte ma a bajor tartományi bűnügyi hivatal szóvivője.