Lefelé ível a járvány görbéje Romániában
Lefelé ível a járvány harmadik hullámának görbéje Romániában, de még mindig magas az elhalálozások és a súlyos betegek száma.
A tegnapi jelentés szerint 24 óra alatt mindössze 1.542 újabb esetet diagnosztizáltak, ami csak kevéssel több a korábbi két hét napi átlagának (azaz 2 ezer 990 esetnek) a felénél. Csökkent a járvány halálos áldozatainak a napi száma is, de még mindig magas. Az utóbbi 24 órában 127-en haltak meg, 35-tel kevesebben, mint a korábbi két hétben napi átlagban. A kórházakra nehezedő nyomás is enyhült. Míg április elején a 14 ezret is meghaladta a kórházban ápolt fertőzöttek száma, tegnap már csak 10 ezer 312-en voltak kórházban. Viszonylag magas maradt azonban az intenzív terápiás osztályokon kezelt betegek száma. Ott továbbra is 1.358 személyt ápolnak. Bukarestben, Ilfov és Kolozs megyében a legnagyobb továbbra is a 14 nap alatt ezert lakos esetében jegyzett újabb koronavírusos megbetegedések száma. Bukarestben 3,68 a járványmutató értéke, Ilfov megyében 3,60, Kolozs megyében pedig 3,55 a fertőzöttségi ráta – közölte tegnap a Stratégiai Kommunikációs Csoport.
Forrás: Agerpres