Lecserélik a Tudose-kabinet négy miniszterét
Négy minisztert fog lecserélni a kormányfő a kormányátalakítás során – nyilatkozta a Szociáldemokrata Párt ügyvezető elnöke, , miután találkozott Liviu Dragnea pártelnökkel és Mihai Tudose miniszterelnökkel.
Niculae Bădălău hozzátette,a miniszterelnöknek végre kell hajtania egy kormányprogramot, és ahol nem teljesítenek jól a miniszterek, ott frissítést fog kezdeményezni. Az kormánypárt ügyvezető elnöke azt is kifejtette, kormányátalakításra kerül sor, mivel Mihai Tudose azt mondja, hogy néhány ponton lemaradás észlelhető a kormányprogramhoz képest, a miniszterek hibájából. A miniszterelnök a végrehajtó bizottság elé terjeszti döntésének indoklását, a testület pedig másvalakit javasol miniszternek – magyarázta Niculae Bădălău. Arra a kérdésre, hogy a kormányfő kérte-e Liviu Dragnea lemondását a pártelnöki tisztségről, Bădălău azt mondta, ez kizárt.