Lángra lobbant műtét közben egy páciens Bukarestben
Nyomozást indított a fővárosi rendőrség azon sajtóban megjelent ügyben, amely szerint egy nő állítólag égési sérüléseket szenvedett a műtőasztalon, a Floreasca kórházban, jelentette be a bukaresti rendőrség.
A rendőrség hangsúlyozza, hogy mindeddig senki nem nyújtott be panaszt az ügyben. Victor Costache egészségügyi miniszter tegnap jelentette br, hogy elküldi a Floreasca kórházba a minisztérium ellenőrző testületét annak a nőnek az ügyében, aki állítólag égési sérüléseket szenvedett a műtőasztalon, teste 40%-án.
Az esetet Emanuel Ungureanu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség parlamenti képviselője hozta nyilvánosságra közösségi oldalán. A politikus által, a Facebookon megosztott információk szerint a rákos nő műtétjénél a sebész nem megfelelő fertőtlenítőszert használt, amely, az egyik sebészeti eszközzel érintkezve lángra lobbant, és megégette a beteg bőrét a szerrel átitatódott steril felületen. Emanuela Ungureanu megosztotta a Facebookon a kórház két asszisztensnőjének írott nyilatkozatát is, melyek szerint a lángoló pácienst egy vödör vízzel oltották el. Egy orvosi asszisztens nyilatkozatára hivatkozva Ungureanu azt állította, hogy a kórház vezetősége és a közegészségügyi igazgatóságtól érkezett ellenőrző csapat megpróbálta elkendőzni az ügyet és nem kértek írott nyilatkozatot Mircea Beuran sebésztől.
Forrás: Agerpres