Beszélgetés Kurta Kingával, a Marosvásárhelyi Rádió Jó reggelt, Erdély műsorának szerkesztőjével –vezetőjével

Hogyan vezetett az utad a Marosvásárhelyi Rádióhoz? Hogyan emlékszel vissza?

2012 óta dolgozom a Marosvásárhelyi Rádiónál. Nem mondhatnám, hogy véletlenül kerültem ide – hiszen nem hiszek a véletlenekben –, de az biztos, hogy nem egy tudatosan kijelölt út vezetett idáig. Kolozsváron végeztem Filmművészet, fotóművészet, média szakon, így eredetileg inkább a film világa állt hozzám közel. Az egyetem után hazaköltöztem, és ekkor Szép Zoltán kollégám felvetette, hogy lenne-e kedvem csatlakozni a Marosvásárhelyi Rádióhoz, hiszen hamarosan 24 órás műsorszolgáltatásra állunk át, és talán szükség lehet a munkámra a csapatban. Én pedig igent mondtam – annak ellenére, hogy semmit sem tudtam a rádiózásról. Azóta viszont itt vagyok, és ma már el sem tudnám képzelni az életem nélküle. Ez a műfaj teljesen magával ragadott, rengeteget tanultam az évek során, és számtalan műsorban kipróbálhattam magam: riporterként, a Trendetlenség vagy a Kotta című zenés műsor szerkesztőjeként, és természetesen a Jó reggelt, Erdély! műsorvezetőjeként is.

Véleményed szerint milyen készségek és képességek szükségesek ahhoz, hogy valaki rádióműsort szerkesszen és vezessen?

Elengedhetetlen a kiváló kommunikációs készség, a rugalmasság és az alkalmazkodóképesség. Fontos a tájékozottság, a világ iránti kíváncsiság, valamint a humor és a jókedv is. Egy rádiós minden reggel kapcsolatot kell teremtsen a hallgatóival, rá kell hangolódnia a közönségre, és mindig készen kell állnia az új kihívásokra. Ez a szakma nem engedi meg, hogy valaki hátradőljön, mondván, hogy már mindent tud. Folyamatos fejlődést és tanulást igényel.

Hogyan lehet fenntartani folyamatosan a hallgatók érdeklődését?

Nem könnyű feladat, hiszen rengeteg rádióadó létezik, és a hallgatók ma már pillanatok alatt továbbkapcsolnak, ha valami nem tetszik nekik. Ebben a hatalmas kínálatban kell megtalálnunk azt az egyedi hangot, amely mind a tartalomban, mind a zenei világban megfogja az embereket. Ez egy állandó egyensúlyozás, egy folyamatos kihívás.

És ma már nem csak Marosvásárhelyről, Székelyföldről, Erdélyből tudják hallgatni a Marosvásárhelyi Rádiót, hiszen online is be lehet kapcsolódni a világ bármely pontjáról, ahol internet van.

Igen. És jó, hogy ezt mondod, mert nekem nagyon- nagyon jólesik, amikor valaki külföldről ír vagy üzen, hogy hallgat bennünket reggelente:

„Sziasztok, veletek ébredek minden reggel, és bár távol vagyok az otthontól, a műsorotok egy kicsit közelebb hozza azt.” Ezek a visszajelzések hatalmas erőt adnak, és megerősítenek bennünket abban, hogy érdemes minden reggel felkelni és mikrofon elé ülni.

Volt-e olyan pillanat, olyan hallgatói visszajelzés, ami úgy szíven ütött, megdöbbentett?

Megdöbbentő talán nem volt, de az építő kritikát mindig szívesen fogadom. Ha egy hallgatói vélemény jogos és nem bántó, akkor be is olvassuk az adásban. Természetesen nem lehet mindenkinek a kedvében járni, és nem is kell. Mindenki hibázik, a legjobb rádiós is. A lényeg, hogy mindig tanuljunk belőle. Hiszem, hogy amíg megvan bennünk a szakmai alázat és minden reggel érzünk egy kis izgalmat, amikor kigyullad a piros lámpa, addig jó úton járunk. Ha ez az érzés eltűnik, akkor talán ideje lenne átadni a helyet másnak.

Valószínű, kevesen tudják rólad, hogy a marosvásárhelyi Művészeti Líceumban végeztél, mégpedig ruhatervezési szakot tanultál. Szépen rajzolsz, a festészettel is kacérkodsz, sőt a ruhatervezéssel is. Segít-e a művészi véna a rádiózásban?

Bár már régóta nem alkotok aktívan, a művészetek iránti érdeklődésem nem múlt el. A képzőművészet, a festészet, az irodalom és a zene mindig is közel állt hozzám. A művészeti tanulmányaim után nehezen tudtam volna elképzelni magam egy reál szakon. Inkább a humán területek vonzottak, és úgy érzem, a filmes tanulmányaim és a művészi háttér is hozzájárult ahhoz, hogy megtaláljam a helyem a médiában. Nagy kihívás lett volna, hogyha mondjuk fizikával, matematikával vagy akár informatikával kellett volna foglalkoznom, mert nem az én világom, távol áll tőlem

Említsük meg, hogy az Erdélyi Magyar Televízió Nőszemközt című műsorának szerkesztője és vezetője vagy. Hogyan egyeztethető össze a rádiós tevékenység a tévézéssel?

Sok rugalmassággal és következetességgel. Jól kell gazdálkodni az idővel, mert a rádió és a televízió mellett a legfontosabb, hogy minél több időt töltsek a kislányommal. A tévézés más jellegű kihívásokat tartogat, de mindkét területet nagyon szeretem. Az a célom, hogy mindig meg tudjak újulni – ha ez sikerül, akkor rendben vagyok.

Van egy kislányom, akivel minél több időt szeretnék tölteni, mert még kicsi. A legnagyobb lelkifurdalásom az, ha nem tudok annyi időt tölteni vele, mint amennyit szeretnék, mondjuk a két munkahelyem mellett. De igyekszünk kihozni a legjobbat!

Ha saját magadra gondolsz, a saját kedvtelésedre, akkor a rádiózáson, a televíziózáson kívül és a kislányoddal való időtöltés mellett, mivel foglalkoznál szívesen?

Másfél éve elkezdtem táncolni és hihetetlenül jó döntésnek bizonyult, az „én időm”, feltölt, kikapcsol és abban a rövid egy- másfél órában, hetente kétszer csak magamra összpontosítok és hiszem, hogy ennek is helye van és már nem tartom önzőségnek sem. Ezt mindenképpen szeretném folytatni. Többet szeretnék olvasni, nagyon szeretek kirándulni. És amikor csak lehetőségem van, akkor igyekszem kint lenni a természetben, megnyugtat és feltölt. Téli időszakban nagyon szeretek sízni, bár az utóbbi időben kevesebb lehetőségem volt rá, de igyekszem pótolni.

Nyáron pedig elmenni a hegyekbe, túrázni, sokat-sokat utazni. Szeretek zenét hallgatni, és szerencsés vagyok, hogy a rádiózás mellett és a rádiózás közben rengeteg új dalt is megismerek. Sokat éneklünk otthon a kislányommal is.

Kányádi Orsolyával közösen szerkesztitek és vezetitek a Jó reggelt, Erdély című műsort. Milyen vele együtt, csapatban dolgozni?

Én nagyon szerencsés vagyok, hogy vele dolgozhatok. Nagyon jó a kapcsolat is köztünk. Amellett, hogy munkatársam, barátnőm is, bizalmasom és elárulom a kedves olvasóknak, rádióhallgatóknak, hogy a kislányom keresztanyja is. Tehát, amellett, hogy mi itt munkakapcsolatot ápolunk, azt hiszem, hogy a magánéletben is ott vagyunk egymás számára. És hiszem azt, hogy amikor két ember össze van zárva naponta három- négy órán keresztül, akkor nagyon fontos a kémia. Nekünk sem ment olyan zökkenőmentesen az elején, mert kicsit más habitusú emberek vagyunk, de ez csapatmunka. Nyilván, egyedül is tudjuk csinálni, de nem olyan a reggeli műsornak a minősége, mint amikor ketten vagyunk és ketten próbáljuk a mi színességünkkel kitölteni a műsorsávot. Úgyhogy én örülök, hogy vele dolgozhatom.

Milyen üzenetet fogalmaznál meg a hallgatóknak?

Ez egy nehéz kérdés. Ha tehetik, akkor maradjanak a Marosvásárhelyi Rádió hullámhosszain. Higgyék el, hogy nagyon igyekszünk. Emberből vagyunk, tévedünk, néha vannak fáradt napjaink is, néha nem vagyunk a helyzet magaslatán, néha becsúszik egy-egy beszédhiba. Biztosan lehetnénk sokkal humorosabbak vagy rugalmasabbak, sziporkázóbbak vagy éppen vidámabbak reggelente, de egy biztos – és épp a minap beszéltünk erről Orsival-, hogy a tőlünk telhetőt megtesszük és tesszük ezt szívvel- lélekkel. És azt hiszem, hogy ezt a hallgató is tudja és érzi. Én arra buzdítom a hallgatóinkat, hogy maradjanak a társaságunkban és ne csak a Jó reggelt, Erdély társaságában, hanem higgyék el, hogy a Marosvásárhelyi Rádió munkaközössége nagyon sokat változott az elmúlt évek során és mindenki törekszik a legjobbat kihozni abból, amit csinál. Úgyhogy hajrá, megyünk előre!

Mit jelent számodra a rádiózás: munkát, szenvedélyt, hobbit, elkötelezettséget?

Azt hiszem, hogy mindegyiket együtt és nem is szeretném különválasztani. Én tényleg szeretek rádiózni és valószínűleg, ha nem szeretném, akkor nem dolgoznék már ilyen régóta a Marosvásárhelyi Rádiónál és nem próbáltam volna ki ennyi mindent, mint ahogy említettem, hogy milyen műsorokat szerkesztettem. Úgyhogy, igen azt gondolom, hogy amit felsoroltál, az mind- mind ott van az életemben és remélem, hogy marad is.

Köszönöm szépen a beszélgetést!

Szakács Géza