Különleges naptárat állított össze a Pontis Egészségügyi Szervezet
Az év végéhez, az új év elejéhez közeledve sok ember naptárt vásárol és bár számos, különböző stílusú naptárral lehet találkozni van ezek sorában egy egészen különleges, amelyet a Pontis Egészségügyi Szervezet állított össze.
A fiatal orvosokból álló önkéntes szervezet feladatának érezte, hogy valamilyen formában pótolja azt a tudásanyagot, amit az egyetemi évek alatt a rendszer nem biztosított számukra, illetve ezt továbbadja. Több iskolában, valamint különböző eseményeken tartanak előadást, tavaly pedig elkészítették első naptárjukat. Ennek a frissített változatát adták ki most, amelyből egyaránt készül fali- és asztali kivitel is.
A naptár célja, hogy az adott hónapban fontos egészségügyi kérdésekre hívja fel a figyelmet, néhány mondattal vagy kérdéssel, az asztali naptárra pedig szabadon hagyja a kérdést, hogy a tulajdonos milyen célokat szeretne követni abban a hónapban, mondta Dr. Pál Ágnes, a Pontis Egészségügyi Szervezet tagja, aki azt is kiemelte, hogy azért döntöttek a naptár formátum mellett, mert arra az emberek gyakrabban ránéznek, mint például egy könyvre, ami olvasás után felkerül a polcra.
Dr. Pál Ágnest Nagy-Bodó Szilárd kérdezte.