Közvitára bocsátották ma az egészségügy átszervezésére vonatkozó stratégiát
Közvitára bocsátotta ma az egészségügyi minisztérium az ágazat átszervezésére vonatkozó stratégiáját.
Eugen Nicolaescu tárcavezető azt mondta: az első változtatásokat már jövő évtől bevezetik és remélik, hogy 2020-ig sikerül egy jól működő egészségügyi rendszert kialakítaniuk. A tervek szerint 2014-ben lépne életbe az egészségügyi alapcsomag, amely a betegségmegelőzést, a sürgősségi ellátást, a családorvosi ellátást, a járóbeteg szakellátást, a kórházi ellátást, valamint az országos programokat szabályozza. Ugyancsak jövőben vezetnék be a kórházak statutúmára és a bérezésre, valamint a rezidens orvosokra vonatkozó törvényeket is. Eugen Nicolăescu szerint a kormány várhatóan januárban hagyja jóvá, és márciusban már alkalmazhatják is az illető jogszabályokat.
RADOR