Közvitára kerül a végelegesített oltástörvény
Véglegesítették az oltástörvényt, mely hamarosan közvitára kerül – nyilatkozta ma Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter.
Hangsúlyozta: ennek célja törvényes alap teremtése vakcinatartalékok kialakítására. Hozzátette: bár jelenleg valamennyi oltóanyag rendelkezik tartalékkal, de mint köztudott, vannak gondok az ezekkel való ellátással.
„Jelen pillanatban minden védőoltásra van tartalékunk, ám nehézkes ezek beszerzése. A törvénynek éppen az az egyik célja, hogy a minisztériumnak legyen jogi alapja arra, hogy legalább egy évre előre készletet halmozzon fel az összes oltóanyagokból” – jelentette ki Voiculescu.
Az egészségügyi kártyák informatikai rendszeréről szólva a miniszter azt mondta, hogy a Team Net nevű cég megnyerte a múlt hónapban a rendszer fenntartására kiírt versenytárgyalást, és hogy az erre vonatkozó szerződést a napokban aláírják. „Ha a Team Net nem írja alá a szerződést, akkor az Egészségbiztosító Pénztárnak változtatnia kell a stratégiáján. (…). Mindenképpen szükség van egy cégre, amely működésben tarja a rendszert. Ha nem ez, akkor egy másik.” – szögezte le a miniszter.