• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9770 RON
  • USD4.7980 RON
  • GBP5.9687 RON
  • HUF1.2376 RON

Közös sztrájkot hirdettek a rendőrök, börtön felügyelők és tartalékos katonák

Rendőrtisztek, rendőr és börtön felügyelők illetve tartalékos katonák hirdettek sztrájkot csütörtökre, méltányos bérezést és a munkakörülmények javítását kérve.

A tervek szerint csütörtökön reggel 9 órakor a Belügyminisztérium előtt, 12 órakor az Igazságügyi Minisztérium előtt állnak sztrájkőrséget. Pénteken fél kilenckor a Parlament épülete előtt tiltakoznak. A tiltakozást nem véletlenül időzítették erre a két napra, akkor zajlik ugyanis az Unió Igazságügyi és Belügyi Tanácsának nem hivatalos, miniszteri szintű értekezlete. Az említett intézmények képviselői arra szeretnék felhívni az illetékesek figyelmét, hogy kormányrendelettel fagyasztották be a fizetéseket, hogy kételyes törvényes keretet teremtve csökkentették 30 százalékkal a katonai nyugdíjakat, a védelmi ágazatban csökkent a korszerűsítésekre fordítható összeg. Az érdekvédelmi szervezetek közölték, hogy amennyiben nem veszik komolyan kéréseiket, meghatározatlan időre sztrájkba lépnek.


február 4, 2019