Közigazgatási eljárási kódexet dolgozott ki a kormány
A parlament 2017 első felében fogadhatja el a közigazgatási eljárási kódexet, amely az adminisztráció könnyen megérthető és betartható „bibliája” lesz – jelentette ki Vasile Dîncu miniszterelnök-helyettes.
A végső szót a leendő parlamentnek kell kimondania az ügyben – mondta a kormányfő-helyettes, azonban hozzátette: meg van győződve arról, hogy ezt a kódexet elfogadják, és akkor végre lesz egy olyan bibliája a közigazgatásnak, amellyel a vidéki polgármesterek is eligazodnak, mert nagyon sok ítélet született például olyan összeférhetetlenségi esetek miatt, amelyek nyilvánvalóan a törvény nem megfelelő ismerete miatt történtek – magyarázta Vasile Dîncu tegnap, a Digi 24-nek adott interjújában.
A miniszterelnök-helyettes szerint a közigazgatási eljárási kódexet a jelenlegi kormány dolgozta ki, mintegy hat hónap alatt. Dîncu szerint a kódex egy helyre gyűjti a közigazgatásban szükséges összes tudnivalót. Azt mondta: tudták, hogy 12 hónap alatt nem lehet megváltani az adminisztrációt, de letették az alapjait annak, hogy ez a változás bekövetkezhessen.