Közfürdőt építenének az Őrkő negyedben
Közfürdőt építene a romák által lakott Őrkő negyedben a sepsiszentgyörgyi önkormányzat. Tischler Ferenc alpolgármester elmondta: idén több projektet is terveznek az őrkői roma közösség felzárkóztatására.
A Néri Szent Fülöp iskola mellé építenek közfürdőt, ahol tisztálkodásra és ruhamosásra is lehetőség lenne. Az alpolgármester emlékeztetett, hogy az év elején önkormányzati és civil összefogással indították be az őrkőn a Ringató – Biztos kezdet gyerekházat, ahol a három év alatti gyerekek és édesanyjuk számára szerveznek foglalkozásokat, abban bízva, hogy ezzel is csökkenteni tudják később az iskolaelhagyást. A közfürdőt elsősorban a különböző projektekben résztvevő asszonyok és gyerekek használhatják majd, de az Őrkő valamennyi lakója igénybe veheti. Egyelőre a szükséges dokumentációt készítik elő, meg kell szerezzék a központi fejlesztési régió jóváhagyását, mert a többrendeltetésű központ pályázati pénzből épült, ezért minden módosításra engedély kell. Az alpolgármester ugyanakkor elmondta, még idén lebontják az őrkői betonfalat, amely hosszában választja ketté a Váradi József utca felső szakaszát, a romák házait és a tömbházakat. Tischler Ferenc elmondta, a két méteres fal helyére egy méter magas élősövényt ültetnek, azzal valójában elválasztják a gyalogos és az autós forgalmat.