Közel kétezer menekült befogadását ajánlotta fel Románia
Teodor Meleşcanu külügyminiszter bejelentette, hogy nemrég felajánlotta, hogy Románia 1.942 menekültet fogad be.
A menekülteket Görögországból és Olaszországból telepítenék át. Kijelentette: Románia részt vállal abban, hogy megfékezzék a menekültáradatot a Fekete-tenger irányából. Emlékeztetett arra, hogy Románia nem értett egyet a rögzített kvóták szerinti elosztással, de bevállalta bizonyos számú menekült elhelyezését. A brüsszeli kvóták szerint Romániának elvileg a menedékkérők 3,8 százalékát kellene átvennie. Az első 160 ezer menedékkérő szétosztása nyomán 4180, Olaszországba vagy Görögországba érkezett migránst kellett volna Romániába telepíteni. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy különbséget kell tenni a háború elől menekülők és a gazdasági okokból migrálók között. A miniszter azt is megemlítette, hogy Románia vállalta: 800 ezer euróval járul hozzá az Iszlám Állam elleni koalíció költségeihez és a háború sújtotta térség civil lakosságának a megsegítéséhez.