Közel kétezer kanyarós esetet jelentettek Romániában
Ebben az évben összesen 1.855 kanyarós esetet jelentettek Romániában – közölte ma az Országos Közegészségügyi Intézet.
A november 24-dike és 30-dika közötti héten országszerte 192 megbetegedést jelentettek. A múlt hónapban a legtöbben Brassó megyében fertőződtek meg. A szakértők szerint súlyos következményekkel járhat, ha a kisgyermekek nem kapják meg a háromkomponensű vakcinát, amely a kanyaró, a mumpsz és a rózsahimlő ellen nyújt védettséget.
Egy veszélyes fertőző betegségről van szó, főleg mert csökkenti az immunrendszer védekezőképességét, emiatt más fertőző társbetegségek is kialakulhatnak. A betegség elleni védőoltást először 12-15 hónapos korban kapják a gyermekek kötelezően, majd az emlékeztető oltást 11 éves korban.
Forrás: Kolozsvári Rádió