Körtvélyfáján felújítják a református templomot
Körtvélyfáján felújítják a református templomot, ennek érdekében pályázni szándékoznak európai uniós alapokra. A projektnek az összköltsége eléri a 700 ezer eurós értéket. Csütörtökön ennek érdekében a gernyeszegi polgármesteri hivatalban nyilvános vitát szerveztek, amelyre a sajtót is meghívták.
A Marosvásárhelytől 21 km-re északkeletre, a Maros bal partján fekvő település református templomának pontos építési ideje ismeretlen, valószínű a 13. és 14. század között épült. A templomot a második világháború után restaurálták, illetve bővítették Kós Károly tervei alapján, aki tervet készített egy új torony építéséhez is, amely azonban sosem valósult meg.
Jári Zsolt református lelkész elmondta: az emberekben, a lakosokban azóta is megvan a vágy, hogy rekonstruálják Kós Károly eredeti terveit, e bővítés sajnos most sem lehetséges, az európai uniós pályázatban ez nem egy elszámolható költség, a finanszírozás nem terjed ki a műemlék épület bővítésére. Jári Zsolt lelkészt Bódizs Edith kérdezte.