Kortárs térré változik idén is az Aranykakas udvara
Harmadik alkalommal kerül be a Vásárhelyi Forgatag programjába a Szféra – Kortárs Művészetek Tere elnevezésű rendezvénysorozat, amelynek az idén is, az Aranykakas kertje ad helyet.
A Vásárhelyi Forgatag szervezői azt tapasztalták, hogy a résztvevők részéről nagy az igény a kortárs művészetek iránt, ezért külön teret biztosítanak a fiatal művészeknek a megnyilvánulásra. A Szféra kortárs tér programjában a vizuális művészetek, koncertek, workshopok kapnak helyet, ugyanakkor a Slam poetry bajnokság erdélyi döntőjét is ott tartják.
A péntektől vasárnapig tartó rendezvények másik célja az, hogy ötleteket adjon az Aranykakas tulajdonosának ahhoz, hogy mi mindenre lehet használni a századfordulós épületet és annak kertjét. Augusztus 24-én kezdődik a Vásárhelyi Forgatag, amelyet az idén először a Maros part helyett a Ligetben szerveznek meg.
Új helyszín még a Művészeti Líceum udvara, ahol a Marosvásárhelyiek Világtalálkozójának szombat délelőtti rendezvényét tartják. A Teleki Téka és annak udvara, a Kultúrpalota és az előtte felállított színpad az idén is helyet ad a kulturális jellegű eseményeknek.