Kór-Társak koncert kortárs költőkből Yorickosan és Cári(ko)san
Állandóan élményeket keresgélő világunkban vajon hogyan lehet a mai, kortárs verseket úgy elmondani, előadni, hogy az felkeltse az érdeklődésünket?
Nos úgy tűnik, hogy eme kortárs, már-már kóros dillemára megtalálták a megoldást a Kór-Társak együttes felállásban, akik egyben kortárs zenészek és színészek.
A marosvásárhelyi Yorick Stúdió egy rendkívüli koncertet mutat be a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében a Kultúraközi párbeszéd a kortárs zene és kortárs költészet tükrében c. projekt első kiadásának keretében. Román és magyar költők műveiből válogattak, többek között Szabó T. Anna, Matei Visniec, Kovács András Ferenc, Demény Péter, Monica Mihaela Pop és Székely Csaba szövegeiből.
A dalokat Cári Tibor zeneszerző írta és hangszerelte. A huszonegy tagú zenekar meghívott zenészek mellett a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia zenészeiből tevődik össze, a dalokat pedig Sanziana Tarta, Georgiana Ghergu és Sebestyén Aba színművészek adják elő.
A koncerten elhangzó dalok magyar ill. román nyelven is feliratozva lesznek tehát pénteken este 7 órától.
Meghívó Sebetyén Aba színművésztől és Cári Tibor zeneszerzőtől a KULTÚRPRESSZÓban Kányádi Orsolya és Kiss Dénes szerkesztésében: