Kopjafát avatott a marosvásárhelyi Nemzeti Színház
A hét évtizedét ünneplő marosvásárhelyi színház, az intézmény kötelékében elhunyt, Marosvásárhelyen nyugvó művészek emléke előtt tisztelgett. A megemlékezés a református temetőben kezdődött, ahol Gáspárik Attila emlékező szavai után Bokor Barna színművész mondta el Reményik Sándor Mi mindig búcsúzunk című versét, majd Lőrincz János református esperes megáldotta a sírkertben nyugvó művészek emlékére felállított kopjafát. A kegyeleti séta a Somostető oldalában található zsidó temetőben folytatódott. Ide Harag György rendező sírjához zarándokoltak az emlékezők. A második kopjafát a katolikus temetőben állították fel. Ennek avatásánál elhangzott Kosztolányi Dezső Halotti beszéd című verse, majd Oláh Dénes főesperes imáját és áldását követve megkoszorúzták a katolikus temetőben nyugvó művészek emlékére állított kopjafát. A kopjafák a háromszéki Haszmann Pál és a sepsiszentgyörgyi Kis István műhelyében készültek, kivitelezésüket a Communitas Alapítvány támogatta.