Köntörfalat húznak a sátortábor köré
Sátortábort építettek a hatóságok a Romániába érkező migránsoknak a Temes megyei Kunszőlős falu határában. A Nagykomlós községhez tartozó Kunszőlős a román-szerb államhatár szomszédságában fekszik, mintegy húsz kilométerre a magyar-román-szerb hármashatártól. A Digi24 hírtelevízió szerint a sátortábor felépítésével a hatóságok arra az esetre készülnek, ha a bevándorlók Románia felé próbálnák megkerülni a kerítéssel védett magyar-szerb határt. A belügyminisztérium közleménye szerint a Temes megyei Alsósztamora és Temesmóra térségében még egy sátortábor épül.
A belügyminisztérium közlése szerint a Temes megyei táborokban ellenőrzik a külföldiek átvizsgálásának, regisztrálásának, azonosításának, ujjlenyomatvételnek és egyéb sajátos eljárásoknak a képességét. Ezzel párhuzamosan a határőrség, a csendőrség és a rendőrség, valamint a bevándorlásügyi állami szervek képviselői más sajátos feladatokat is végeznek, hogy átfogó választ adhassanak a jelenlegi kihívásokra.
Bartha Csaba, a Temesvári Rádió szerkesztője tudósítását hallják: