Könnyedén megszavazta a kvótákat az EP
Megszavazta ma az Európai Parlament azt a javaslatot, amely arról szól, hogy a legnagyobb migrációs nyomásnak kitett országoktól – a korábbi, 40 ezer főre vonatkozó vállalásokon felül – 120 ezer menekültet vállaljon át a többi uniós tagállam.
Az Európai Bizottság indítványában a javasolt kedvezményezett országok között Magyarország is szerepel, Olaszország és Görögország mellett. Az EP mai brüsszeli ülésén ugyan nagy többséggel fogadta el az előterjesztést, de jövő kedden még tárgyalniuk kell erről az uniós országok belügyminisztereinek. Mint ismert, az Európai Bizottság által javasolt kötelező kvótarendszert Románia, Magyarország, Szlovákia, Csehország, és Lengyelország is ellenzi.
MTI