Komoly problémát jelent Romániában a HIV fertőzés
Románia nagyobb figyelmet kell, szenteljen, és anyagi támogatást biztosítson a HIV vírus terjedésének megállítására, illetve a betegség megelőzésére – hívja fel a figyelmet a Romanian Angel Appeal Alapítvány, valamint a Román Egészségügyi Figyelő nevű civil szervezet.
Közös közleményükben leszögezik, a HIV-fertőzés “jelentős” közegészségügyi problémát jelent Romániában, és a COVID-19-világjárvány előidézte egészségügyi válság csak súlyosbította a helyzetet. Azt állítják, 2020-ban az előző évekhez képest sokkal kevesebb – 432 – új megbetegedést jegyeztek, ami a szervezetek szerint a tesztelési arány jelentős csökkenésével magyarázható. A romániai HIV/AIDS-fertőzéseket megfigyelő és értékelő központ legutóbbi jelentése értelmében Romániában 16 ezer 848 HIV-pozitív személyt tartanak számon. A két szervezet szerint, a HIV-fertőzés kockázatának leginkább kitett csoportokat célzó megelőző intézkedések hiányában a koronavírus-járvány lecsengése után robbanásszerűen meg fog nőni az új esetek száma, és az újonnan fertőzöttek helyzetének “drámai romlására” lehet számítani.
Forrás: Agerpres