Kolozsváron is üzembe helyezték az autós oltóközpontot
Kolozs megye prefektusa, Tasnádi István Szilárd kedden arról tájékoztatott, hogy az autós oltópont működésének első napján, azaz hétfőn 354 személy kapta meg a vakcinát hét óra leforgása alatt.
Az autós oltópontot hétfőn 13 órakor helyezték üzembe Kolozsváron, a Horia Demian sportcsarnok előtti téren. Az üzembe helyezés pillanatában már több mint 50 személygépkocsi várt sorban az oltásra. Tasnádi István Szilárd, Kolozs megye prefektusa az esemény kapcsán úgy nyilatkozott: ez az első drive-thru oltóközpont Kolozsváron és a második az országban. Elmondta, sok idő után ez az első alkalom, hogy a tér benépesült, és ez nagy reményekkel tölti el. Az oltásra várakozóknak szűrésképpen egy kérdőívet kell kitölteniük, majd oltakozás után 15 percet kell várniuk egy kimondottan erre a célra kialakított parkolóban. Az autós oltóközpontban a Pfizer vakcinájával immunizálnak. Naponta reggel 8-tól este 8-ig tart majd nyitva, napi kapacitása körülbelül 600 fő.
Forrás: Agerpres