Kolozs megye a második helyen áll az új esetek számát illetően
Országos viszonylatban Kolozs megye a második helyen áll az új koronavírosos esetek számát illetően – a hatóságok ezt a tesztelési kapacitás számlájára írják. Míg egy hónappal ezelőtt az ezer lakosra jutó koronavírus-fertőzöttek száma 7 volt, mostanra ez 4,4 ezrelékre csökkent.
A Román Rádió beszámolója szerint a fertőzési ráta csökkenése a járványügyi szigorításokkal is összefüggésben áll. Az elmúlt időszakban a megye több települése, köztük Szamosújvár és Tordaszentlászló is vesztegzár alatt volt. A megye egyes településein azonban most is magas az ezer lakosra vetített fertőzöttek száma. Ezek között van Kolozsvár valamint Felek és Körösfeketetó. Az említett két községben meghaladja 6 ezreléket a járvány incidenciája, míg a megyeközpontban közelít a 6-hoz. A hatóságok szerint ellenőrzés alatt van a járvány. A megye Covid-kórházaiban 680 pácienst ápolnak, akik közül 82-őt intenzív terápiás osztályon. Ezeken az osztályokon még több mint 100 szabad ágy van.
Forrás: RRA