Kezdődik a tavasz legvirágosabb rendezvénye
Ma kezdődik Székelyudvarhelyen a tavasz legvirágosabb rendezvénye: a Küküllő parti dísznövénykiállítás- és vásár.
Az idei jubileumi rendezvény, hiszen tízedik alkalommal szervezi meg a székelyudvarhelyi önkormányzattal közösen a magyarországi Assa Divi vállalkozás, és ebből az alkalomból a Bethlen lakótelepi parkból visszaköltözik kezdeti helyszínére: a Városi Parkba. A kiállítók és árusítók között elsősorban dísznövénytermelők és kereskedők, kertészeti profilú cégek és magánvállalkozók jelennek meg – helyiek és magyarországiak egyaránt. A szervezők szerint egyre több az erdélyi kiállító, és bemutatkoznak a kertépítéshez kapcsolódó termékeket és szolgáltatásokat kínáló vállalkozások is.
A rendezvényhez kapcsolódóan kialakítják a Mesterek utcáját, ahol iparművészek és a kézműves mesterségek képviselői várják a látogatókat. A Mesekertben, a gyerekeknek idén is kertészeti és hagyományőrző jellegű foglalkoztatásokat tartanak. A kiállítás ideje alatt a színpadon mind a négy nap kulturális műsor szórakoztatja a látogatókat, lesz sminkbemutató is, vasárnap pedig az Erdély Szépe Szépségverseny zajlik a rendezvény részeként a Minifocipályán. A hivatalos megnyitót ma délután 5 órától tartják, a rendezvény minden nap: reggel 9.00-tól este 20.00-ig látogatható.