Kezdődik a sepsiszentgyörgyi Reflex fesztivál
Kezdődik a sepsiszentgyörgyi Reflex fesztivál, színházi előadásokkal, koncerttel, éjszakai bulikkal és közönségtalálkozókkal.
Péntektől pár napra ismét a térség színházi életének központjává változtatja Sepsiszentgyörgyöt a Reflex Nemzetközi Színházi Fesztivál, amelyre idén rendhagyó módon, három „felvonásra” bontva – márciusban, májusban és októberben – kerül sor.
A március 24 és 28-a közti, első felvonásban a berlini Rimini Protokoll – Uncanny Valley, a vilniusi Kis Színház – Ványa bácsi és a lengyel Witkacy Színház – A mészárszék című Mrożek-feldolgozása, a helyi színházak három produkciója, valamint a Jü alternatív zenekar koncertje kerül bemutatásra. Ezek közül jegyek még a berlini és vilniusi előadásokra, valamint a nyitókoncertre kaphatóak a sepsiszentgyörgyi Központi Jegyirodában és a biletmaster.ro honlapon.
A Reflex színházi fesztiválról nem maradnak el a közönségtalálkozók sem, így mindhárom meghívott nemzetközi produkciót követően beszélgetésre kerül sor az alkotókkal. A Reflex fesztivál minden nap, éjszakába nyúló partival ér véget, melyek helyszíne a Tamási Áron Színház előcsarnoka.
Marosvásárhelyi Rádió/Kovács Zsolt