Kezdődik a csíkszeredai vasúti felüljáró újjáépítése
Április 26-án, kedden reggel 8 órakor lezárják a forgalom elől a csíkszeredai vasúti felüljárót és elkezdődik a híd újjáépítése.
A híd lezárása jelentősen megnehezíti a forgalmat, az elkerülésre azonban biztosítottak az alternatívák. A gyalogos forgalom számára megnyitották a Fürdő utca meghosszabbításában levő aluljárót – amelyet a városháza megrendelésére kitakarítottak, fertőtlenítettek és megvilágítottak. Az autós forgalom a Rét utcát és a terelő utat használhatja a híd elkerülésére, de a munkálat idejére a 3,5 tonna tengelysúlynál kisebb autók számára ismét kétirányúvá válik a Villanytelep utca.
A forgalmi változásokról a felüljáró két végénél irányjelző táblákat helyeztek ki. Az 1974-ben épült, 198 méter hosszú vasúti felüljárón 1994-ben és 2006-ban végeztek jelentősebb felújítást, egy újabb felújítás azonban nem szolgálná ki a jelenkori igényeket, emiatt az újjáépítésére pályázott Csíkszereda. Az Európai Unió mobilitási pályázatának keretéből 17,24 millió lejes támogatást biztosít, az elszabadult árak miatt azonban ez csak harmada a teljes beruházási összegnek, amely a becslések alapján eléri a 48,7 millió lejt. A csíkszeredai vasúti felüljáró híd újjáépítésére 12 hónapot ír elő a szerződés.
Marosvásárhelyi Rádió/Dobos László