Két repülő ütközött a levegőben
Két sportrepülő ütközött össze Szlovákiában, az illavai járásbeli Vöröskőnél – írja az újszó.com portál. Az eddigi információk szerint a Fehér Kárpátokban történt tragédiában legalább hét ember vesztette életét. Egy személyt nem találnak.
A két repülőben összesen negyvenen utaztak, egy légiparádés ejtőernyős bemutatóra készültek, azt szerették volna gyakorolni. Szlovákiai sajtóhírek szerint a balestet az egyik repülő pilótája okozta, aki nekiment a másik repülő farokrészének. A baleset megközelítőleg 1500 méter magasban történt. A helyszínen jelenleg is folyik a mentés. A tűzoltóság szóvivője elmondta, hogy speciális egységeket is küldenek a helyszínre a sérültek és az esetleges további áldozatok felkutatására.
MTI