Két helyen oltanak majd Székelyudvarhelyen
Két helyszínt jelöltek ki Székelyudvarhelyen oltási központnak, az egyik a bethlenfalvi kultúrotthon, a másik az egykori mozi épülete a II. Rákóczi Ferenc úton – közölte a polgármesteri hivatal sajtóreferense.
Zörgő Noémi hozzátette: a körülmények megteremetésével járó költségeket a kormány fogja finanszírozni, azok nem a várost terhelik. Mint kiderült, több kritériumnak kell megfelelniük a helyszíneknek: külön bejáratot és külön kijáratot kell biztosítani úgy, hogy a bejövő személyek egyáltalán ne találkozzanak a kimenőkkel. Lehetőség kell legyen egy recepció, továbbá egy szűrőrész kialakítására, az oltási részlegnek és egy megfigyelési részlegnek is külön helyet kell biztosítani. Az oltást követően ugyanis 15 percig minden személynek még a helyszínen kell maradnia. Mindezek mellett kell legyen külön egy személyzeti mosdó és egy, az oltandó személyek számára fenntartott mosdó, az oltási részlegen hűtő, asztal, kagyló hideg- és melegvízzel. A kijelölt két helyszín alkalmas az oltási központ feltételeinek megteremtésére.
Marosvásárhelyi Rádió/Asztalos Ágnes