Kelemen: tagja lenne egy kormánykoalíciónak az RMDSZ
Az RMDSZ elnökének meggyőződése, hogy a decemberi parlamenti választásokat követően koalíciós kormánya lesz az országnak, ennek a koalíciónak pedig a szövetség is tagja lenne, de nem bármi áron, és nem akármilyen feltételekkel – nyilatkozta Aradon Kelemen Hunor.
A szövetségi elnök hozzátette: aligha találni olyan pártot, amely azért indulna a választásokon, hogy ellenzékbe kerüljön.
Minden politikai alakulatnak célja, hogy kormányon legyen, hiszen így van esélye arra, hogy – legalább részben – megvalósítsa politikai programját.
Kelemen Hunor Aradon részt vesz a tizenhárom aradi vértanú kivégzésének 167. évfordulója, valamint az emlékükre állított Szabadság-szobor leleplezésének 125. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésen.