Kelemen Hunor: látványos eszközöket használ ma Románia a kisebbségi jogfosztáshoz
Jól működő magyar–magyar kapcsolatra és biztos román–magyar állami viszonyra van szükség – jelentette ki ma Kelemen Hunor a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának ülésén.
„Be kell látnunk, hogy olyan látványos eszközöket használ ma Románia a kisebbségi jogfosztáshoz, amelyekre nem voltunk felkészülve: az igazságszolgáltatásban, ügyészségi eljárások során, bírósági döntéseken keresztül. Az RMDSZ feladata az, hogy a magyar közösséget ért jogtiprásokról minden romániai és nemzetközi szervezetet tájékoztasson.” – mutatott rá Kelemen Hunor szövetségi elnök március 24-én, pénteken a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) budapesti ülésén.
A szövetségi elnök bejelentette: kidolgoztak egy törvénytervezetet is a nyelvi jogok bővítésére, amelyet hamarosan a parlament elé terjesztenek. Kelemen Hunor felszólalásában – mérlegelve az elmúlt év két romániai választását – úgy vélekedett: ezek egyértelmű győztese a romániai magyar közösség, amely az önkormányzati választáson megerősítette képviseletét, az addigi két megyei önkormányzati elnöki tisztség helyett most ötöt birtokol.
A Kárpát-medencei Képviselők Fórumán Kelemen Hunor szövetségi elnök mellett jelen voltak az RMDSZ parlamenti frakciói, európai parlamenti képviselői, az ülésen részt vett továbbá Vincze Lóránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke is. A KMKF mai plenáris ülésének résztvevői állásfoglalásban rögzítették aggodalmukat az erdélyi magyar közösséget ért jogsértések miatt.