Kapu Tibor lehet a következő magyar űrhajós
Kapu Tibor lehet a következő magyar űrhajós – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Farkas Bertalan 44 évvel ezelőtt vált az első magyar űrhajóssá, és most küszöbön áll a következő magyar küldetés. Kapu Tibor, az első számú jelölt felkészülését egy tartalék kutató-űrhajós, Cserényi Gyula segíti mostantól, mindketten mérnökök. Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy 240-en jelentkeztek a küldetésre, akik közül egy rendkívül összetett folyamat során a szakértők végül kiválasztottak négy jelöltet, akik komoly kiképzésen estek át az űrdinamikától kezdve a könnyű repülőgépes pilótakiképzésen át a különböző fizikai tesztekig és tudományos munkákig.
A szakértői bizottság meghozta végleges döntését mindenféle szempontot mérlegelve, és ez úgy szól, hogy Kapu Tibor 32 éves gépészmérnök lehet a következő magyar kutatóűrhajós, aki eddig leginkább az autóiparban dolgozott, és főleg akkumulátor-fejlesztéssel foglalkozott – közölte Szijjártó Péter.
Forrás: MTI