Júniusban indul a Start-up Nation elnevezésű program
Valószínűleg jövő hónapban indul a Start-up Nation elnevezésű program – nyilatkozta ma Marosvásárhelyen, a Maros megyei Prefektúra székhelyén az üzleti környezetért, kereskedelemért és vállalkozásokért felelős minisztérium államtitkára.
Ilan Laufer szerint a tervezetthez képest egy hónapos késlekedés oka, hogy a közviták nyomán változtattak a programon, emiatt a törvény visszakerült a Parlamenthez. A dokumentumot közben jóváhagyta a törvényhozás, és Klaus Iohannis elnökhöz került kihirdetésre.
A kis- és középvállalkozások létrehozását ösztönző program azokhoz a legalább 18 éves román állampolgárokhoz szól, akik vállalkozást szeretnének indítani. Fő célja a kis- és középvállalkozások létrehozásának bátorítása mellett az induló cégek gazdasági teljesítményének javítása, a finanszírozási források lehívási arányának növelése, az újonnan létrehozott vállalkozások anyagi forrásokhoz való hozzáférésének segítése.
Ilan Laufer a program mai marosvásárhelyi bemutatóján elmondta: a négy éves program során a becslés szerint évente mintegy 10 ezer kezdő vállalkozást támogatnának, melyek révén mintegy 15 ezer – 17 ezer új munkahelyet hoznának létre esztendőnként. Egy induló vállalkozás legfeljebb 200 ezer lej térítésmentes támogatásban részesülhetne. Az államtitkár szerint a támogatás feltétele, hogy a kezdő vállalkozással hozzanak létre legalább egy munkahelyet, és az állást két éven keresztül tartsák fenn, és a megvásárolt felszereléseket három évig őrizzék meg – részletezte a feltételeket Ilan Laufer. További tájékoztatást a szaktárca www.aippimm.ro című weboldalán találnak az érdeklődők.