Július 6-án tartják az Ezer Székely Leány napját
Július 6-án tartják Székelyföld legnagyobb hagyományőrző ünnepét, az Ezer Székely Leány napját.
Szombaton népviseletbe öltözött lányok és fiúk serege indul a csíksomlyói nyeregbe, ahol közösen táncolnak és imádkoznak majd. A szervezők arra biztatják a székely közösség tagjait, hogy népviseletbe öltözve menjenek el a találkozóra, hisz a székelység fontos küldetése a kulturális örökség ápolása, a közösségi rendezvények megtartó ereje, a népviselet, a néptánc, a népzene és a magyar nyelven elmondott ima.
A rendezvény a csíkszeredai Szabadság téren kezdődik 9 órától, ezt a résztvevők felvonulása követi a csíksomlyói kegytemplomhoz, ahol 11 órától ünnepi szentmisét tartanak. Délben a hagyományápoló közösség a Kissomlyó és a Nagysomlyó közötti nyeregbe vonul fel, ahol a hagyományőrző csoportok előadásokat tartanak, de közös játék és tánc is lesz.
Forrás: Maszol