Jövőtől külföldi cégek hóekéi takaríthatják Románia útjait
Jövőtől külföldi cégek hóekéi takaríthatják Románia útjait, jelentette be Dan Şova – nagyberuházásokért és külföldi befektetésekért felelős tárca nélküli miniszter.
Hozzátette: 2014-ben nemzetközi versenytárgyalást hirdetne meg a kormány a hazai utak tisztítására, mivel belföldi vállalkozók nem jelentkeztek erre a munkára. Jelenleg Románia úthálózatának alig a 44 %-át sikerül rendszeresen takarítani. Hangsúlyozta: ezt a problémát halaszthatatlanul, megfogják oldani. Dan Şova elmondta, a hazai cégek azután álltak el a munkálatoktól, miután a tisztitást ellenörző szervek szigorításokat hoztak és minőséget követeltek. Kiemelte: ezután csak a becsületesen elvégzett munkákért fizetnek. Egyelőre kísérleti jelleggel Arges megyében a helyi takarító autókra GPS nyomkövetőket szerelnének, hogy láthassák mikor és hol dolgoznak ezek. Ha ezzel sikerül hatékonyabbá tenni a munkálatoka, az ország többi megyéjére is kiterjesztenék az eljárást. Amennyiben a hazai cégek továbbra sem kaphatóak az úttakarításra, áprlisban nemzetközi versenytárgyalást hírdetnek meg és külföldi cégekkelfognak szerződni.
DIGI24