Jövő héten dől el, hogy fenntartják-e a szükségállapotot
Jövő héten döntenek arról, hogy fenntartják-e a szükségállapotot, vagy más adminisztratív megoldást alkalmaznak – közölte tegnap esti sajtóértekezletén Klaus Iohannis.
Az államfő a szükségállapot március 16-i bevezetése óta most először tartott sajtótájékoztatót, a Cotroceni-I palotába akreditált újságírók részvételével. A sajtótájékoztató elején Klaus Iohannis azt mondta, jelen pillanatban a szakemberek sem tudják, mikor állhatnak vissza a dolgok a normális kerékvágásba. Rámutatott arra, hogy a szükségállapot megszüntetése után sem lehet majd nagyobb csoportokban tartózkodni az utcán, és a települést is csak „nyomós okkal” lehet elhagyni. Az államfő szerint a „nagyobb fesztiválok” vélhetően elmaradnak idén, a sportversenyek pedig, „ha egyáltalán folytatódni fognak”, nagy valószínűséggel zárt kapusak lesznek.
Arról is beszélt, hogy a hatóságok, az orvosok és az állampolgárok jelentős eredményeket értek el eddig a koronavírus-járvány során, más országokhoz viszonyítva azonban még viszonylag alacsony a fertőzöttek aránya, ezért sem indokolt még a hatósági intézkedések teljes feloldása. Az államfő azt is kifejtette, hogy nem lenne tisztességes a nyugdíjasokkal kifizettetni a járvány számláját. Szerinte a kormánynak alaposan mérlegelnie kell a nyugdíjak szeptembertől esedékes 40 százalékos emelésének kérdését. Az elnök úgy véli, az első félév végére tervezett költségvetés-kiigazításig vélhetően elegendő információ áll majd a kormány rendelkezésére ahhoz, hogy dönthessen a nyugdíjemelés ügyében.
Forrás: Agerpres