Jóváhagyta a NATO a romániai harccsoport megalakítását
Jóváhagyta a NATO a romániai harccsoport megalakítását – jelentette ki Klaus Iohannis államfő ma, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének brüsszeli rendkívüli csúcstalálkozója előtt.
Iohannis emlékeztetett, hogy az állandó harccsoport francia parancsnokság alatt működik majd. Elmondása szerint most további tárgyalások következnek a NATO keretében arról, hogy mely államok küldenek még katonákat ebbe a harccsoportba. Az államfő örvendetesnek nevezte, hogy ilyen rövid időn belül döntés született egy állandó harccsoport Romániába telepítéséről. Úgy véli, “ez egy jó kezdet”, de annak tudatában, hogy Oroszország felől érkezik a fenyegetés, a NATO keleti szárnyának további megerősítésére van szükség.
Klaus Iohannis államfő a mai, Brüsszelben tartott rendkívüli NATO-csúcs előtt úgy nyilatkozott, hogy a keleti szárny megerősítése fegyveres erők telepítésével és modern felszereltségével érhető el. „
Egyszerű: fegyveres erők, megfelelő felszereltséggel. Ha az ukrajnai háborút nézzük, azt látjuk, hogy nagyon modern fegyverzetre van szükség, rakétaelhárításra és hasonlókra. A dolgok már nem olyan egyszerűek, manapság nem sokat lehet nyerni egy kamionnal és egy tankkal”. Elismerte: a csúcstechnológiás fegyverek természetesen ‘meglehetősen drágák’.
Forrás: Agerpres