Jogerősen négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélték Adrian Nastase-t
Jogerősen négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte Adrian Nastase egykori miniszterelnököt a Zambaccian-ügyben a Legfelsőbb Bíróság zsarolás és csúszópénz elfogadása miatt.
Adrian Nastase feleségét, Dana-t 3 év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a bíróság, ugyanebben az ügyben. A volt kormányfőt eredetileg 4 év börtönbüntetésre ítélték csúszópénz folyamatos elfogadása, valamint 3 év szabadságvesztésre zsarolás miatt. A bíróság ugyanakkor úgy döntött, egybeolvasztja a büntetéseket, és a vádlottnak a súlyosabb, négy évre szóló büntetést kell leülnie. Ezenkívül a bírók megtiltották, hogy a volt miniszterelnök a büntetés letöltése után 5 évig gyakorolja szavazati jogát, mint ahogyan őt sem lehet majd köztisztségre megválasztani. Ugyanakkor az állami hatóság gyakorlásával járó tisztséget sem tölthet be. Adrian Nastase-t tavaly márciusában helyezték feltételesen szabadlábra, miután letöltötte egy másik ügyben kiszabott kétéves börtönbüntetésének harmadát. A Zambaccian név alatt ismertté vált perben – amelyben ma elítélték – az ügyészek azzal vádolták a volt kormányfőt, hogy 2002 és 2004 között 630 ezer euró értékben fogadott el ajándékot lakása felújítására.
MEDIAFAX