Jogerős ítélet született az elkobzott Wass Albert szobor kapcsán
Jogerős bírósági ítélet alapján a hatóságoknak vissza kell szolgáltatniuk azt a Wass Albert-szobrot, amelyet 2014-ben egy szovátai lakostól koboztak el, aki a háza udvarán alakított ki Wass Albert-emlékhelyet.
Tóth Ferencet az ellene folyó büntetőper minden vádpontjában felmentette a táblabíróság, a kirótt tetemes pénzbírságot és a perköltségeket sem kell kifizetnie. A szovátai férfi 2014 pünkösdjén avatta fel saját portáján Wass Albert mellszobrát, Miholcsa József szobrászművész alkotását. A leleplezést követően a Maros megyei rendőrség házkutatást tartott nála, többször kihallgatták, majd 2014 júniusában elkobozták a szobrot, és a segesvári ügyészség az emberiesség elleni bűntettek elkövetői kultuszának az ápolása miatt emelt vádat ellene. Az alapfokon eljáró segesvári bíróság tavaly novemberben tízezer lejes bírsággal sújtotta, és elrendelte a Wass-szobor, az író nevét rögzítő plakett és a nemzeti színű szalagok elkobozását. Ezt az alapfokú ítéletet törölte el most a marosvásárhelyi táblabíróság.