Javultak az idei próbaérettségi – eredmények
Háromszéken jobbak az idei próbaérettségi – eredmények, mint a tavalyiak. A Kovászna megyei tanfelügyelőség szerint a december 9-e és 11-e közötti időszakban szervezett próba-felmérés során a végzősök jobban teljesítenek, mint a korábbi évek tizenkettedikes diákjai.
Ezúttal is a leggyengébbek matematikából voltak, a diákok mindössze 23,74 százaléka kapott átmenő jegyet, de ez is jobb, mint a tavalyi próbán, amikor 19,5 százalék dolgozatára adták meg az átmenő jegyet. Román nyelvből és irodalomból a háromszéki végzősök 55,77 százaléka vizsgázott sikeresen, szinte 7 százalékponttal többen, mint a tavaly. Magyar nyelv és irodalomból is ugyanennyit javítottak, 60,4 százalékról 67,2 százalékra emelkedett a sikeresen vizsgázók aránya. Történelemből rontottak, míg tavaly a próba-érettségin 78 százalékos volt az átmenési arány, idén már csak 72,9 százalékos. A tanfelügyelőség által kezdeményezett és szervezett próba-érettségi célja az volt, hogy pontosan feltérképezzék a diákok tudásbeli hiányosságait, és a nyári vizsgáig próbálják ezeket pótolni, ugyanakkor az is, hogy a végzősök szokják a vizsga körülményeket. A tételeket a tanfelügyelőség dolgozta ki az oktatási minisztérium által közölt minták alapján, ezek közepes nehézségűek voltak.
MVR/ Kovács Zsolt