Javul a gazdaság, nő az elégedetlenség
Javult ugyan Románia gazdasági helyzete Victor Ponta kormányzása alatt, az ország lakosságának többsége mégis úgy véli, hogy rossz irányba halad az ország – derül ki egy frissen végzett közvélemény-kutatásból. A felmérés szerint a megkérdezettek 47 százaléka úgy ítéli meg, hogy Victor Ponta kormányzása alatt jobb lett az ország gazdasága, 31 százalék szerint ugyanazon a szinten maradt, 20 százalék pedig romlást tapasztalt. Ugyanakkor 49 százalék véli úgy, hogy nem jó az az irány, amely felé az ország halad, 44 százalék viszont elégedett ezzel. A megkérdezettek 57 százaléka ugyanakkor elégedett azzal, ahogy él, 43 százalék pedig elégedetlen. A felmérést augusztus 10-e és 17-e között végezték 1.021 személy megkérdezésével.
HÁROMSZÉK