![](https://www.marosvasarhelyiradio.ro/wp-content/uploads/2018/08/ecaterina_andronescu_217453001.jpg)
Január végén közvitára bocsátanák az új oktatási törvényt
Január végén közvitára tervezi bocsátani Ecaterina Andronescu tanügyminiszter az új oktatási törvény tervezetét.
A tárcavezető tegnap azt mondta, vélhetően január végére készül el az új oktatási törvény tervezete, amely a tervek szerint márciusig közvitán lesz. A szülői szövetségek, valamint a Románia Fejlődéséért Koalíció képviselőivel a héten már egyeztetett a témáról, és hasonló megbeszéléseket folytat majd a tanügyi szakszervezetek, a parlamenti frakciók képviselőivel és minden más érintett szervezettel – tette hozzá a miniszter.
A Klaus Iohannis államfő által kezdeményezett és a héten közvitára bocsátott, Művelt Románia elnevezésű átfogó oktatási projektet nem kívánta kommentálni Ecaterina Andronescu, arra hivatkozva, hogy még nem volt alkalma “figyelmesen átnézni”. A rácsteszt módszeres érettségi bevezetésének lehetősége kapcsán a miniszter azt mondta, az érettségi a tanév elején megszabottaknak megfelelően zajlik majd, “tanév közben nem lesz semmiféle változtatás”.