Január elsejétől nőnek a közalkalmazotti fizetések
Mintegy 5 százalékkal nőnek a közalkalmazotti fizetések jövő év január elsejétől, holott az egységes bértörvénnyel 25 százalékos emelést jelentettek be – nyilatkozta a kormány képviselőivel való tárgyalások után az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség elnöke.
Bogdan Hossu elmondta: az összesen 22,7 tized százalékos társadalombiztosítási hozzájárulásokból 20 százalékot hárítanak a munkáltatótól az alkalmazottra.
Az igazságügyi miniszter által elmondottak szerint a munkáltatókat arra kötelezik, hogy az általuk befizetett társadalombiztosítási járulék egy részével, mintegy 20 százalékkal növeljék a bruttó béreket, amelyből kiszámítják az alkalmazottra jutó járulékok új értékeit (35% tb-járulék, 10% százalék jövedelmi adó). Tehát a közszférának beígért 25 százalékos fizetésemelésből le kell számítani az alkalmazottra jutó 20 százalékot és a növekedés 5 % körüli, pontosabban 4,3 százalékos lesz – nyilatkozta Hossu.
A különleges alapokba, a munkanélküli, a szakmai kockázati, a bérgarancia, a betegszabadság és a különleges munkakörülmények alapjába utalandó összegek (ez összesen 2,7%) továbbra is a munkáltatót terhelik. Hossu elmondta: a minimálbér 100 lejjel nő, amelynek, a 20 százalék áttételével, 2018. január 1-jétől nagyjából 1.850 lej körül kell alakulnia.