Izraeli győzelem az Eurovízión, Magyarország a 21.
Netta Barzilai izraeli énekesnő nyerte Toy című dalával a 63. Eurovíziós Dalfesztivált, amelynek döntőjét tegnap késő este rendezték Lisszabonban.
Második helyen Ciprus, harmadikon Ausztria, a negyediken pedig Németország képviselője végzett. A végeredmény a nemzeti zsűrik pontszámának és a tévénézők szavazatainak az összeadásával alakult ki.
A dalfesztivál történetében negyedszer született izraeli győzelem. A Magyarországot képviselő AWS, amely a csütörtöki második elődöntőből jutott a fináléba, huszonegyedikként lépett színpadra és végül 93 ponttal a 21, helyen végzett Viszlát nyár című dalával. A Romániát képviselő The Humans nem jutott be döntőben, az elődöntős rendszer bevezetése óta ez először fordul elő. Az AWS-sel Magyarország sorozatban nyolcadszor jutott be az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe. Az eddigi legjobb helyezést Friderika érte el 1994-ben, amikor negyedik lett. Románia 19 alkalommal vett részt az eurovízión, kétszer a harmadik helyet szerezte meg, Luminița Anghel & Sistem 2005-ben, illetve Paula Seling és Ovi 2010-ben.